2013. július 15., hétfő

Bloggolj!

Bloggolj!

Annak idején írtam pár oktató jellegű postot a Tanuljunk együtt IT csoportba. Egyszer asszem Papp Zsolt meg is kérdezte, hogy miért éri meg valakinek ilyen oktató bejegyzéseket írni a helyett, hogy ráül a tudásra. Asszem azt írtam, hogy ha ennek valaki hasznát veszi, attól én már eleve boldog vagyok, meg hogy én is sokat tanultam ilyenekből. Meg hogy aki ezt olvassa, lehet, hogy később ír majd egy másik hasonló bejegyzést, aminek majd én veszem hasznát.

Ami még a történetben érdekes, hogy van egy WordPress pluginem, és egy telepített WordPress blogom (http://gp.estontorise.hu), ahová kicsatornázom innen G+-ról az érdekesebb tartalmakat (köztük ezeket az oktató anyagokat is).

Nemrég kaptam egy e-mailt, hogy valaki egy ilyen bejegyzés alapján rátalált Google-ben az egyik ilyen kicsatornázott postomra, és neki pont WordPress fejlesztőre lenne szüksége. Annyi azért csorbítja a történet szépségét, hogy jelenleg annyira el vagyok havazva, hogy nem mertem már pluszba bevállalni egy ilyen projektet, de azért a tanuláság az maradt. Tessék blogolni, mert az ilyen "céltalan munka" is hosszú távon meghálálhatja a belé fektetett időt. Például úgy, hogy megtalálnak a neten, és munkát ajánlanak neked ... ;)

#blog

7 megjegyzés:

  1. Engem is talált már meg 3 cég (durván meg is lepődtem) magyarországon (ezt figyeld), hogy Node.js fejlesztőt keresnek :-)

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem, te vagy az egyetlen ... :)

    VálaszTörlés
  3. Sokáig én is. De vannak még elborult emberek :-)

    VálaszTörlés
  4. Úgylátszik új nyelv után kell néznem, mert lassan divattá válik aztán az meg milyen már, hogy egy divatnyelven dolgozom ^^. Meg blogolok itt mindenfele hülyeséget és jönnek a profik aztán lealáznak. Ha újat csinálsz, akkor nincs aki beleszóljon :)

    // most jut eszembe... tökre kiment a fejemből a következő rész megírása annyira elment az időm a Dropbox-ossal és arra figyeltem.

    VálaszTörlés
  5. Hát én nem írtam lassan 1 éve, és folyton késztetést érzek, de valahogy sose állok neki. Én egyébként az oneletrajzomban is feltüntették mint publikaciot, így aki felvesz pontosabb képet kap a szakmai konpetenciamrol.

    VálaszTörlés
  6. Én mondjuk a blogomat nem írtam bele, de open-source fejlesztéseket igen. Így bele tudnak nézni pár forrásomba. Mondjuk az én blogjaim olyan keverékek. Nincs kifejezetten szakmai blogom. Azt lenne érdemes esetleg beírni, ha lenne.

    VálaszTörlés
  7. Mivel Java témában írogattam, nálam az releváns infó. Amúgy OS cuccaimat is beleírtam, szóval code quality terén is meg lehet nézni mit adok ki a kezeim közül.

    VálaszTörlés