2013. augusztus 25., vasárnap

Bolondok ezek

Bolondok ezek ... Én meghülyültem volna, ha annak idején minden nap bent kell dögleni a suliban négyig tök feleslegesen. Remélem a köv. kormány majd eltörli ezeket az állatságokat, és a kölöknek már nem kell ezek miatt szívni. Vagy meg kell találni a kiskapukat. Eleve úgy választani sulit, ahonnan elengedik, stb. De ez egy agyrém akkor is. Ami szar (mert van bőven), ahhoz nem nyúlnak, amivel nem volt gond, azt meg elbarmolják.

Originally shared by Ákos Szimmer
http://most.444.hu/2013/08/25/igazgato-ur-legyen-szives-a-gyerekemet-hazaengedni-onkielegiteni-tanitas-utan/

21 megjegyzés:

  1. A nemzeti köznevelési törvény szerint (2011 évi CXC tv) a 2013/2014. tanévtől kezdődően az általános iskola „egész napos iskolaként” is működHET (NEM kötelező így működnie!)
    Az „egész napos iskola” olyan iskolaszervezési forma, amelyben a tanórai és egyéb foglalkozásokat az iskola délelőtt és délután, egyenletesen szétosztva 16 óráig szervezi meg az intézmény pedagógiai programja szerint. Tehát aki szeretné, az ilyen suliba íratja a gyerekét, aki meg nem, az a hagyományosba. (Már ahol van választási lehetősége.) Felmenő rendszerben vezethető be ez az oktatási forma, ami azt jelenti, hogy első osztályban kell kezdeni. Ha valahol idén bevezetik, csak az elsősöknek kell bent lenniük 16 óráig. Ha valakinek ebbe a suliba jár a gyereke, de már másodikos, vagy följebb jár, akkor ő még a kifutó rendszerben az eddigiek szerint végzi el az általános iskolát. És maradnak olyan intézmények is, ahol az eddig megszokott rend szerint (délelőtt oktatás, délután napközi annak, aki igényli) folyik a munka.

    VálaszTörlés
  2. Picit differenciáltabban látom. Ismerek iskolákat, ahol gyakorlat a tanórai önkielégítés, köpködés, alkohol fogyasztás. Ott azért a szocializálásnak hétköznapi "harca" folyik - ezt nyújták meg. És miért, mert otthon nincs szocializálás, legfeljebb visszabontása annak, amit délelőtt az iskola alkotott.
    Mivel itt a hozzászólások konkrétak, javaslom szomszédnak kipróbálni az alulszocializáltak hordáit. Szóval az iskola ezek esetében a társadalom egyik fontos beavatkozási lehetősége. Ezt nem annak találták ki, aki rohan haza GV-R777OC-1GD videókarival szerelt gépen nyomni egy boldogítót. Az egyenlősítő ideológiák érvénye miatt nem írhatsz elő csak MINDENKI számára szabályokat.
    Konkrétan: tessék lemenni egy olyan iskolába, ahol én voltam: jól öltözött vendégként beléptem és két kedves cigánygyerek vállamra tette a kezét, és köszönös nélkül megkérdezte: basztál az éjjel? Ha ott rádbíznának egy osztályt 20 perc alatt leszednék rólad a húst. Ez persze nem konkrét, annyit jelent, hogy kommunikatíve megsemmisítenek. Ez a terep a széplelkű liberális humanizmussal nem sétálható végig. Bár úgy lenne.

    VálaszTörlés
  3. Varsányi István Ok, ha így van, akkor korrekt a dolog.

    VálaszTörlés
  4. Így van :)
    Csak ugye a "független" 444-nek illik egy "picit" csúsztatni :)

    VálaszTörlés
  5. Török Balázs Persze, ez így teljesen jogos, csak ne szívassák közben az én gyerekem, akinek jobbat tenne, ha itthon venné át a leckét a feleségemmel. Vagy éppen velem a matekot vagy a fizikát. Esetleg elküldhetném olyan angol tanárhoz, akiről tudom, hogy meg is tudja tanítani angolul, stb. Ha a gyakorlatban az működik, hogy nekem odaadják a gyereket délutánra, a szocializálatlan kiskölköt meg benntartják, akkor úgy ok.

    VálaszTörlés
  6. Hát de akkor meg nem kellene így körbejárni a dolgot, hanem simán újra engedélyezni a tenyerest, meg a körmöst.

    VálaszTörlés
  7. Robert Cartman  Höhö, egyből rácuppanna a taszkalapok és a falvédők hordája, másnap már olvashatnánk, hogy miféle faszista ország lettünk...

    VálaszTörlés
  8. // fenébe, hogy minden cikket többen linkelnek aztán ezerfele van róla társalgás

    Szóval, amit Varsányi István ír az fontos kiegészítés. Viszont a törvényben szó sincs 16 óráról, miniszteri rendeletre bízza az egész napos iskola rendjének kialakítását. A 444 cikk által hivatkozott levél itt jelent meg:
    http://16.kerulet.ittlakunk.hu/suli/130823/kotelezo-az-iskola-delutan-4-ig-igen-reszletek-cikkben?fb_comment_id=fbc_528701617199104_69844053_528919877177278#f183097a667cd5
    Az ebben hivatkozott paragrafusok egész másról szólnak, mint amit a cikk ír. Szóval, valami jó össze lett itt kavarva.
    (A többihez nem szólnék hozzá, mert megbántanék valakiket.)

    VálaszTörlés
  9. Nyilván azért hívják egész napos iskolának, mert nem csak a tanítás végéig tart :)
    Ha meg valaki ilyen suliba íratja a gyereket, akkor nem értem a felháborodást...

    VálaszTörlés
  10. Jó, ez így valóban korrekt. Csak a cikk azt sugallta, hogy minden suliban kötelezően 16 óráig lesz tanítás, és maximum kivételes esetben engedik el a gyereket. Az úgy tényleg felháborító lenne.

    VálaszTörlés
  11. A cikk arról is szól, szó sincs benne egész napos iskoláról. És hivatkozik paragrafusokra, amiben egész más van. Az egész napos iskoláról nem lehet a törvényalapján tudni semmit, csak annyit, hogy lehet ilyen. Hogy milyen azt a miniszteri rendelet írja le.

    VálaszTörlés
  12. Egyre inkább úgy néz ki, mégis mindenki négyig az iskolában ülhet. Amúgy a minisztérium 2011-es sajtóközleménye ezt tartalmazta. A törvényben meg nincs benn, vagy nem találtam, de ez manapság kevéssé szokta zavarni a minisztériumi okosokat.

    VálaszTörlés
  13. Most komolyan... miért kell ezt a hülyeséget terjeszteni ?

    VálaszTörlés
  14. Benne van a törvényben:

    27. § (1) Az iskolában a nevelés-oktatást – ha e törvény másképp nem rendelkezik – a nappali oktatás munkarendje szerint
    a kötelezõ és választható, egyéni és csoportos, tanórai és egyéb foglalkozások, a kollégiumban a kötelezõ és
    választható, egyéni és csoportos foglalkozások keretében csoportbontásokkal kell megszervezni (a továbbiakban:
    nappali rendszerû iskolai oktatás).
    (2) Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelõtti és délutáni tanítási idõszakban olyan módon kell megszervezni, hogy
    _a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá tizenhét óráig, vagy addig, amíg a tanulók jogszerûen
    tartózkodnak az intézményben, gondoskodni kell a tanulók felügyeletérõl_  Az általános iskola e törvény
    rendelkezéseinek megfelelõen egész napos iskolaként is mûködhet.

     Hol van ebben szó kötelező bentmaradásról ?
    Itt vannak a módosítások, ezekben sincs róla szó:
    http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/e7b2a657bf007c04a5f2d3630f162d392a12fdc8/megtekintes
    http://www.parlament.hu/irom39/11933/11933.pdf

    VálaszTörlés
  15. Varsányi István 
    Na, akkor a tizenhat óra legalább megvan. Köszönöm! (Biztos elütöttem kereséskor, nem hiszem, hogy azóta tették bele.)

    Itten van ez a mondat:
    ... olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak ...
    Na most a foglalkozás lehet kötelező vagy választható, de a választás gondolom nem a részvételre, hanem arra vonatkozik, hogy a választható foglalkozások közül melyiken vesz részt a tanuló. Nyilván sok helyen így értelmezték, ezért a kérelmek, és azoknak hol elfogadása, hol elutasítása, az igazgató kénye-kedve szerint.

    55. § (1) Az igazgató a gyakorlati képzés kivételével a tanulót kérelmére - kiskorú tanuló esetében a szülő kérelmére - felmentheti az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, ha a tanuló egyéni adottságai, sajátos nevelési igénye, továbbá sajátos helyzete ezt indokolttá teszi. Az igazgató a tanulót kérelmére mentesítheti a készségtárgyak tanulása alól, ha azt egyéni adottsága vagy sajátos helyzete indokolttá teszi. Az iskolában - kivéve, ha az intézmény e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként működik - az igazgató a tanulót a szülő kérelmére felmentheti - az általános iskolában tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól.

    Itt pedig az utolsó mondatra tessék figyelni. És az bizony a fenti 27. paragrafus kötelező ott tartózkodásos értelmezését erősíti meg.

    Sem a törvény szövege, sem az azóta sokak által elmondott gyakorlat nem erősíti meg sajnos a nem kötelező ottmaradást. Pedig, ha visszaolvasol, láthatod, hogy elsőre nagyon szívesen elhittem volna.

    VálaszTörlés
  16. (Bocsa késői reagálásért, nem dobott értesítőt a G+.)

    Most azért jöttem ide, mert ezt linkelni akartam, mert ide tartozik, és fontos:
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130909_A_szulok_atnevelese_kezdetet_veszi

    VálaszTörlés
  17. Igazad van.
    Biztos csak azért jönnek haza az iskolakezdés óta a gyerekek négy óra előtt, mert a törvényértelmezés egyes em bereknél más idősíkon működik.
    Én kérek elnézést.

    VálaszTörlés
  18. Varsányi István Tényleg annyira nehéz megérteni, hogy egy csomó helyen nem úgy történt, ahogy nálatok? (És nálatok nem is kellett kérvényt írni?)
    Állítanak itt többen valamit, erre simán azt írod butaságot mondanak, mert az nem úgy van. Szóval azt sem tudják mi ma van velük, de te tudod, mert mindenütt úgy kell lennie, ahogy nálatok is van.
    Én is elnézést kérek!

    VálaszTörlés
  19. Soha nem írtam azt, hogy nem kell kérvényezni, mindössze most annyi változott, hogy nem az ottmaradást kell külön kérni hanem az eltávozást.
    Azt meg külön nem értem ha mindenhol kötelező akkor hogyhogy nem kötelező mindenhol... idesjójistenem...

    VálaszTörlés
  20. "Azt meg külön nem értem ha mindenhol kötelező akkor hogyhogy nem kötelező mindenhol"

    Látod ez egy nagyon jó kérdés!

    VálaszTörlés