2014. október 23., csütörtök

Mennyibe kerül az örök élet? (reménye)

Mennyibe kerül az örök élet? (reménye)

Kíváncsiságból megnéztem, mennyibe kerül, ha le akarja magát hibernáltatni az ember. Rövid keresgélés után a Cryonics Institute oldalán kötöttem ki. Saját elmondásuk szerint ők a legolcsóbbak. A többi konkurens szolgáltató árai is fel vannak sorolva a honlapon, tehát akit érdekel, akár utána is kereshet név alapján, hogy mások mit kínálnak. Mivel a fagyasztás tulajdonképpen a páciens halálával jár, ezért csak a halál bekövetkeztét követően lehet lefagyasztani az embert. Ráadásul elég gyorsan kell cselekedni, mivel fagyasztás nélkül hamar vissza nem fordítható változások következnek be a szervezetben. Bár durván hangzik, de a legideálisabb az eutanázia, tehát a kegyes (ön)gyilkosság, amikor a beteg kontrollált körülmények között hal meg, és fagyasztható le. Ha jól értelmeztem, a Cryonicsnál egyfajta temetést helyettesítő kegyeleti szertartásként is tekintenek a fagyasztásra. Tehát meg lehet "látogatni" a halott rokonokat, ha valakinek arra van igénye. Fagyasztani ugyan már elég jól tudnak, de a felolvasztás még nem megy, így a hibernált pácienseknek várniuk kell addig, míg az orvostudomány (nanotechnológia, stb.) képessé válik az alany újraélesztésére. Az ár meglepő módon nem is olyan magas, még itthoni viszonylatban sem. Van egy 1,250$-os (kb. 300 000 Ft) egyszeri tagsági díj, valamint egy 28,000$-os (kb. 7 000 000 Ft) fagyasztási költség. Ez utóbbit fedezheti mondjuk életbiztosítás, így havi szintre lebontva nem tűnik olyan soknak. Tekintve, hogy amit kínálnak, az az örök élet ...

http://www.cryonics.org/membership/  

#blog  
http://www.cryonics.org/membership

3 megjegyzés:

  1. Afelől nincs kétségem, hogy valahogy majd egyszer újraéleszthető lesz az ember, vagy bármilyen más élőlény. Akár sejtről sejtre haladva, az mondhatni nem nagy valami, de az adattárolási működését nagyon pontosan kell ismerni ehhez az agyban. Érzelmekkel, mindennel együtt ... vagy  nem ... csak gondolkodom. Ha végül is mindent atomról atomra ugyanúgy sikerül visszaállítani ahogy volt a halál beállta előtt, akkor még úgy is működhet, hogy nem ismerjük hogy működik.
    Na persze ez a materialista változat :)
    Csak akkor tökéletes térkép kell az élőről. Na meg arra valami ötlet, hogy ne haljon meg azonnal újra, ugyanabban. Ezért kell valószínűleg újra felépíteni, mert mire megy az az egésszel, aki ugyanúgy egy mondjuk 96 éves teljesen elöregedett testtel újraélesztenek.

    Most Vlagyimir Szavcsenko - Monomah sapkája című könyve jutott eszembe.
    http://moly.hu/konyvek/vlagyimir-szavcsenko-monomah-sapkaja

    Ebben van, hogy kísérletezés közben mielőtt egy ember kész lett volna, többször visszafordították a folyamatot, hogy ez így még nem jó. És mondjuk századszorra, mikor még nem volt kész teljesen kimászott, hogy soha többé ne csinálják ezt vele...
    Mint kiderült, mindvégig tudatánál volt, így meghalt és megszületett vagy százszor.
    Így lett egy lelki roncs, tökéletes testben.

    Mindenesetre legrosszabb esetben akinek van pénze, felfoghatja akár egy újfajta temetésnek is. Mit veszít vele bárki ... ?

    VálaszTörlés
  2. Kicsit amúgy bennem is bennem van, hogy mi van, ha mégis létezik valami lélek szerű dolog, és ezzel láncolod ide. Persze, a tudomány mai állása szerint minden jel arra mutat, hogy nincs ilyen, de ha mégis, akkor baromi nagy szívás egy fagyasztott testbe börtönözve élni hosszú évekig.

    És ja, egy rendesebb temetés most is benne van fél - 1 millióban (ravatalozás, koporsó, díszes szertartás, mittom én). Akkor már tényleg rakassa el 2 millióból a fejét az ember temetés gyanánt.

    VálaszTörlés
  3. Igen, az valóban szívás lenne, akkor már inkább büntetés-végrehajtás tárgykörébe tartozna, ez az igazi életfogytiglan.
    A lélek dolog...
    Szóval arra leginkább csak a vallásoknak vannak félig kidolgozott elméletei, hogy miért él az ember, miért gondolkodik, miért érez, van lelke, stb., a tudomány ezekkel nemigen foglalkozik. Még a vallástól független filozófia is alig...
    Vagyis lehet róla elmélkedni szabadon :)
    Szóval bármilyen vallás lélekértelmezésén kívül, elképzelhető materialista alapon is valami felsőbb értelem, aminek része a mi értelmünk is.
    Vagyis simán el tudom képzelni, hogy azért van egy élő testben a szellemünk, mert így több és átfogóbb információt tud szerezni a világról. És ezért fejlődik, ezért van az evolúció, ezért van a mi időnk így lelassítva, hogy egyre pontosabb és részletesebb képet sugározzunk a mi világunkról, tapasztalásunkról. Mi a tizedmásodpercet is érzékeljük... valószínűleg ez több milliárd éves folyamat, amit valami valahol akár perceknek is érezhet. Pont olyan mintha egy processzornak lenne tudata. Igen hosszan el tudná mondani, hogy mit csinált az eltelt 10 másodpercben, pedig mi csak tíz másodpercnek tapasztaljuk, ő akár hónapoknak is érezhetné. Rengeteg ilyen adatgyűjtő, számító, tapasztaló egysége lehet annak a nagy valaminek, mint a Föld. Szóval lehet olyan a viszony, mint egy számítási, adattárolási és adatbázis felhőnek a rá kapcsolódó eszközökkel. Ha az egyik "lecsatlakozik" a felhőben minden meg van, és ha megint felcsatlakozol rá, csak be kell jelentkezned, szinkronizálsz és minden megy tovább.

    Most ez jutott eszembe a materialista lélekről így október 24-én 11:57-kor. :)

    Vagyis így egy "leállított" emberben nem lenne "lélek", pont úgy ahogy egy hibernált gépben sem, pontosabban nem működik, mert a funkcióját nem tölti be, és nem "hardver" független, olyan értelemben, hogy vagy az agyban vagy a "felhőben" kell léteznie az információnak, köztes állapot nincs. Tehát ha a "hardver" hibernálva van, akkor csak a felhőben van, ahonnan a hibernáció befejeztével visszatöltődik. Miközben írtam, jöttem rá, hogy csaknem a lélekvándorlást írtam le, abban pedig nem hiszek ... :)

    Na de mindegy, de péntek déli időstrukturálásnak elmegy...

    VálaszTörlés